Amit láttam az hihetetlen volt...
Egy csodaszép és egyben hatalmas ház tárult elém miután kiszálltam a járműből. Szóhoz se tudtam jutni.
- Aztaa, ez komoly?...úristen...de ez hogy...és, és, és mikor? - dadogtam össze-vissza.
- Tetszik? - kérdezte anyu mosolyogva.
- Höh...az nem kifejezés! - ámuldoztam. Apu előhúzott a sebéből egy kulcsot és berakta a házat, nem is..inkább a palotát körülvevő kerítés kapujának a zárjába majd elfordította azt. Én kaptam azt a megtiszteltetést, hogy először léphettem be a kapun. A kert gyönyörű volt és ápolt. Apu elővett még egy kulcsot és azt a ház ajtajába tette és el is fordította. Beléptem és majdnem elájultam. Csak az előszoba nagyobb volt mint az otthoni szobám, pedig az sem volt valami kicsi. Amint átléptem a küszöbön megláttam az emeletre vezető utat, a lépcsőt. Jobbra egy még nagyobb nappali volt, balra a konyha és ahhoz hozzá építve egy ebédlő. Alig néztem szét már indultam is felfelé, hogy meg keressem a számomra megfelelő szobát. Felmentem és balra is meg jobbra is volt egy folyosó. Jobbra ahogy láttam 2 ajtó van balra pedig 4. A jobboldali folyosó végén egy ablak volt, a balén egy fekete ajtó. Először jobbra mentem. Az egyik ajtó a folyosó jobboldalán volt a másik a baloldalán. Benyitottam a baloldaliba, mert az közelebb volt. Egy nagy fürdőszobát véltem felfedezni. Balra egy zuhanyzó volt, jobbra egy kád, mellette a mosdókagyló a-fölött pedig egy méretes tükör. De várjunk csak...hol a WC? Azt hittem nincs, de szemben jutott hogy van egy hely ahol esetleg lehet. Kimentem a fürdőből és megnéztem, hogy mit rejteget a jobboldalon lévő ajtó mögötti rész. Ahogy sejtettem...a WC volt mögötte. Azzal a lendülettel amivel benyitottam azzal be is csuktam az ajtót. Elindultam a folyosó bal szakasza felé. Az 1. ajtó a bal, a 2. a jobb, a 3. ismét a bal és a 4. a jobb oldalon volt. A sötét ajtó meg középen leghátul. Az 1. ajtó mögött egy nagyon szép szoba volt. Nagy ablakai voltak és azon hosszú, barackszínű függöny. A szoba falának bézs és narancssárgás színe volt. Találtam még egy ajtót. Benyitottam és egy gardróbot láttam magam előtt. Persze üres volt, sajnos. Tovább mentem a 2. ajtóhoz (tehát jobboldalon az 1. ajtóhoz) és ismét egy hálószoba tárult elém. Ez már nem volt olyan lányos mert a falai kék színűek voltak. Itt is hasonlóan nagy ablakok voltak. Az egyik sarok olyan volt, hogy kidülledt (vagy hogy mondjam) egy ilyen kör alak féleségben. Na mindegy, ehhez is volt egy gardrób. Elindultam a 3. szoba felé (tehát baloldalon a 2. ajtó felé). Ami a-mögött volt hát az húhaa. Már most eldöntöttem, ez lesz az én szobám. A falak türkizszínűek voltak, tapétával díszítve. Nagyon szép volt. Körbe mentem és a szoba bal sarkában egy erkélyre bukkantam. Egyből ki is mentem, a kilátás gyönyörű volt, pont a távoli tájat láthattam. Bementem és az ágyra raktam a bőröndömet, kinyitottam. Amint belenéztem vissza is csuktam, olyan sok cucc van benne, majd holnap kipakolok. Lemenetem anyuékhoz. Az ő szobájuk is nagyon jól nézett ki. Megéheztem, de mivel most jöttünk hát persze, hogy üres a hűtő. Anyunak elkezdtem nyavalyogni, hogy éhes vagyok, de azt mondta menjek el a boltba. Mondom kössz, de merre van a bolt? Kérdeztem mire a kezembe nyomott egy térképet, megmutatta, hogy mi most hol vagyunk és, hogy hol a bolt, adott pénzt és útnak indított. Elindultam szépen lassan a térképet bújva, persze néha fel-fel pillantgattam, nehogy neki menjek valakinek. Végre...odaértem. Vettem kaját úgy mindenkinek. Persze angolul kértem beszéltem a boltban, másképp nem értették volna, hogy mi a fenét is akarhatok. Még jó, hogy angolból mindig 5-ös voltam. Kimentem a nagy pakkal a kezemben a boltból és haza indultam. A séta közben tekintgettem jobbra is meg balra is, próbáltam memorizálni a környéket. Egyszer csak előre néztem a távolba és megláttam egy fiút...innen messziről tök helyesnek tűnik, de...úristen, miket beszélek. Ide se költöztünk már is a fiúkon jár az eszem? Nem, nem! Lola ezt fejezd be! Míg magammal vitatkoztam, a fiú egyre csak közeledett felém és én is felé. Nem figyeltem. Megbotlottam, ő elkapott és minden megváltozott. Bele néztem azokba a gyönyörű szép kék szemekbe és elvesztem bennük. Pár másodpercig úgy maradtunk. A fiú felállított, úgy mond, és beszélni kezdett.
- Jól vagy? - kérdezte.
- I-igen. Kö-köszi, hogy e-elkaptál. - dadogtam össze-vissza és szerintem bele pirultam.
- Haha, szívesen. - mondta mosolyogva.
- Amúgy Louis vagyok. - nyújtotta a kezét felém.
- Emma. - fogadtam el jobbját. Olyan ismerős volt nekem, de nem tudom honnan. A neve is, az arca is. Hmm...
- Merre tartasz? Nem tűnsz idevalósinak. - mosolygott.
- Épp haza felé tartok, és tényleg nem idevalósi vagyok. Most költöztem ide a szüleimmel Magyarországról. - válaszoltam.
- Akkor azért ilyen fura az akcentusod. - még mindig mosolygott. Erre a mondatára én is csak mosolyogtam.
- Ha akarod elkísérhetlek, hogy ne kelljen itt bolyonganod. - ajánlotta fel. Én tudtam, hogy van nálam térkép, de ő nem. Csak azért se mondtam meg. Elfogadtam az ajánlatát. Útközben kínos csend volt. Én voltam az aki megtörte.
- Miért kísérsz el? - kérdeztem.
- Talán baj? - kérdezte kissé szomorkásan.
- Nem, dehogy! Csak furcsállom. - mondtam.
- Miért furcsa az ha egy fiú kedveskedik? - Louis.
- Nem azért furcsa. Csak nem is ismersz... - én.
- Ez igaz...de kedvesnek és aranyosnak tűnsz. - mondta azzal az édes mosolyával.
- Köszi. - pirultam el. Megint egy kis csend következett, ezúttal ő törte meg.
- Hány éves vagy?
- 18. Te? - kérdeztem vissza.
- 20. - nevetett.
- Min nevetsz? - kérdeztem értetlenül, de mosolyogtam.
- Nem vagyok neked ismerős? - kérdezte széles mosollyal az arcán. Mint említettem korábban, ismerős volt az arca.
- Állj meg. - utasítottam. Fordulj felém. - utasítottam újra. Jobban megnéztem az arcát. ...URAMATYÁM! Hisz ez Louis, Louis a One Direction-ből.
- Ez nem lehet igaz. - suttogtam. Ezen elmosolyodott. Az a mosoly...ISTENEM!
- Pedig de. - vigyorgott.
- Ha ezt Becca megtudja... - mondtam.
- Ki? - kérdezte értetlenül.
- Senki, senki...de úristen, ez hihetetlen. - álmélkodtam.
- Az elején nagyon furcsálltam, hogy nem ismertél fel. - ismét mosolygott. Hát ez nem igaz. -.-" Megakar ölni? Na mindegy. Ismét megindultunk az otthonom felé. Most már nem törte meg senki a csendet, 2 perc alatt oda értünk.
- Hát itt lakom. - néztem a házra.
- Méretes egy kecó. - bámulta.
- Ömm..igen. - mosolyogtam. - Bejössz? - kérdeztem.
- Ó nem, sajnos próbára kell mennem eredetileg oda indultam. És zavarni sem szeretnék. - magyarázta.
- Értem. Amúgy egyáltalán nem zavarnál. - villantottam a fogaimat. - És köszi, hogy elkísértél. - mondtam vigyorogva.
- Szívesen, máskor is. - kacsintott. - Amúgy...megadnád a számod? - kérdezte bátortalanul.
- Oké, de minek?
- Ha esetleg szükségem lenne rád. - nem nagyon értettem mire céloz ezzel, de annyiban hagytam és megadtam neki. Bementem a házba, lepakoltam a kaját és felmentem a szobámba. Elkezdtem gondolkodni Louis-n, hogy mégis minek kellhet neki a számom. Nem jutottam semmire, ezért felmentem facebook-ra és szerencsémre fent volt Wolfy. Ráírtam.
- szia csajszi :DD mi van veled?
- héééj sziaaa :D úgy hiányzol! :( :))
- te is nekem nagyon :'(( :DD na de most nem szomorkodjunk, hírem van :DD
- ó igen? na lökjed :D
És elmondtam neki mindent, pontosan ugyanúgy, ahogy az volt.
- úristeeeen *-* de nagy mázlista vagy *o* engem sose érne ekkora szerencse :( :// pláne itthon :(
- nyugi majd ha legközelebb találkozok vele, kérek neked autogramot ;) és közös képet is :D
- jó oké :* de ha te vagy a képen vele akkor az úgy nekem nem ér semmit oO :D
- igaz...akkor majd oda photosop-pollak xddd
- xdd hát te hülye vagy :DD
Még elbeszélgettünk pár órát aztán elmentünk aludni. Én előbb még letusoltam és fogat mostam. Egy pizsamát elő kotortam a bőrönd legaljáról, felvettem és befeküdtem az új ágyikómba. Nem volt olyan kényelmes, mint az otthoni, mert ez valamivel keményebb volt, ezért aludni sem tudtam annyira. Ismét elkezdtem Louis-n gondolkodni. Vajon felfog hívni? Mikor? Hogy értette azt, hogy "Ha esetleg szükségem lenne rád."? Vajon teszek neki? Nem, az képtelenség....bár...Nem Em, ezt verd ki a fejedből! Túl szép is lenne. Kis idő után "álomba gondolkodtam magam". Másnap 10-kor keltem. Felvettem a köntösömet és leballagtam. Már mikor kinyitottam a szobaajtómat akkor éreztem a finom omlett illatát. Lefelé nem is mentem, hanem inkább szálltam, mint a mesékben (xD). Jóízűen megreggeliztem, aztán anyuval kezdtem el beszélni.
- Anyu amúgy én hova fogok járni suliba? - kezdtem a párbeszédet én.
- Apáddal kerestünk egy sportiskolát és oda beírattunk. Mivel jók a tanulmányi eredményeid és sportban és kitűnő vagy nem kellett felvételizned. - mondta. Na igen...pont ahogy Wolfy megjósolta.
- Ó igen? Hát ez tök szuper. És mikor lesz az első napom az új suliban? - kérdeztem.
- Holnapután. - mondta anyu. - Úgyhogy jobb, ha elkezdesz pakolni és berendezkedni a szobádban.
- Már megyek is. - mondtam mosolyogva és adtam egy puszit az arcára. Felmentem és magamra csuktam az ajtót. Nem is olyan rossz itt. Azaz egy dolog a rossz, hogy nincs itt Becca. Ha ő itt lenne minden tökéletes lenne. Biztos nem lesz olyan szörnyű az a suli...hiszen sportsuli. Biztos tele van jó pasikkal. Jaaj ne...Em ne kezd megint! Ismét vitatkoztam magammal. Nem akarok pasit...MÉG.
***
Végül tök jól berendeztem a szobámat és minden ruhámnak lett helye. Kész csoda :D. Már elmúlt 1 óra...nem is ettem semmit a reggeli óta. Lementem szólni anyának, hogy dobjon össze valamit.
- Jó, de akkor mond meg mit! - utasított.
- Hmm...mondjuk...spagettit. - vigyorogtam.
- Valahogy éreztem, hogy ezt fogod mondani. - vigyorgott ő is. Vajon honnan tudta? Lehet onnan, hogy ez a 3. kedvenc kajám a pizza és az omlett után. Háromnegyed óra elteltével elkészült az ebéd. 2 tányérral is ettem belőle. Elmostam a tányéromat, felmentem a szobámba és unatkoztam. Nem tudtam mit csinálni. Barátaim itt nincsenek. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom. Ránéztem a kijelzőre és egy ismeretlen számot mutatott. Felvettem.
- Haló? - szóltam bele.
- Szia Emma. - köszönt a vonal másik végéről egy ismerős hang.
- Óh, szia Louis. - mosolyogtam. Nagyon örültem, hogy felhívott.
- Mi újság? - kérdezte.
- Semmi, unatkozok. Na és veled történt valami érdekes? Milyen volt tegnap a próba? - én.
- Semmi érdekes nem történt velem és a próba is jól ment. Amúgy arra gondoltam, nem lenne-e kedved eljönni valahová, ma nem lesz próba? - kérdezte bátortalanul. Egy kis időre elhallgattam, mert nem tudtam felfogni a szavait. Hogy én? Louis Tomlinson-nal elmenjek valahova? Pont én? Ó..hát ez hihetetlen!
- De, jó oké, benne vagyok! - hadartam és fülig ért a szám.
- Jól van. Mikorra menjek eléd? - kérdezte. És még elém is jön? Ohh hát ez a kedvesség határtalan.
- Hát most van 2 óra akkor gyere ide 3-ra! - adtam ki a "parancsot".
- Rendben, akkor majd 3-kor, szia. - éreztem a hangján, hogy mosolyog.
- Sziaa! - én is mosolyogtam. Azzal letettük a telefont. Annyira boldog vagyok. Úristen...mit vegyek fel? Gyorsan elmentem és megfürödtem, hajat mostam. A szobámba érve elkezdtem valami jó ruha után kutatni. Ránéztem az órámra, már 2.40 volt és még mindig nincs mit fel vennem.
- Anyuuuu!! - kiabáltam.
- Mondjaaad! - jött a válasz.
- Gyere feel! - utasítottam. Erre nem mondott semmit, már jött is felfelé.
- Mi baj? - jött be a szobámba.
- Hát..amikor jöttem haza a boltból, találkoztam valakivel és elkezdünk beszélget és ő haza kísért. - hadartam el.
- Fiú? - mosolygott.
- Igen. - éreztem hogy elpirulok.
- És miben kéne, hogy segítsek? - anya.
- Háát...2-kor felhívott, hogy lenne-e kedvem elmenni vele valahová és igent mondtam és azt mondtam, hogy jöjjön ide 3-ra. És már 2.45 van és nincs egy rongyom sem. - magyaráztam problémámat.
- Annyi ruhád van, még sincs egy se? - kérdezte értetlenül.
- Pontosan. - helyeseltem.
- Dee, biztos vagyok benne, hogy van valami. - kezdett el kutatni a szekrényemben. Elém rakta a fekete farmergatyám, a lengős félhosszú "WELCOME TO LOVELAND" feliratú fölsőmet, a fekete kötött kámzsa sálamat és a fekete-fehér Converse tornacipőmet. Amolyan hétköznapi volt, mégis tetszett.
- Köszi anyu, Imádlak!! - nyomtam puszit az arcára. Ekkor már 2.50 volt. Gyorsan felöltöztem és fogat mostam, mert elfelejtettem, hogy mostam-e már (xd). 2.57. Ha nagyon pontos akkor 3 perc és itt lesz - gondoltam magamban. *3 perc múlva* Pontosabb mint hittem...csengettek. Én nyitottam ajtót.
- Szia. - köszönt. - Húú, de jól nézel ki. - dicsért meg és mosolygott...már megint...ohh ISTENEM.
- Szia, köszi. - azt hiszem elpirultam. - De azért te sem panaszkodhatsz. - Louis mögé néztem és láttam, hogy kocsival jött.
- Köszi. - mosolygott. - Mehetünk? - kérdezte.
- Persze. Sziasztok, majd jövök. - köszöntem el.
- Szia. - hallottam még anyuékat. Becsuktam az ajtót és beültünk Louis kocsijába.
- Hova megyünk? - kíváncsiskodtam.
- Majd megtudod. - nevetett. De édesen nevet *-* ...hát ez nem igaz! Az út további része csendben telt. Mikor megérkeztünk egy kávézóhoz kiakartam szállni, de Louis bezárta az ajtót. Kérdően néztem rá.
- Nyugi nem akarlak elrabolni. Csak szeretném neked kinyitni az ajtót, ezért zártam be. - magyarázta nevetve.
- Ja jó...pedig már kezdtem azt hinni. - vettem én is.
- Kinézed belőlem? - nézett rám ártatlanul, legörbített ajakkal.
- Háát most, hogy mondod.... - direkt időztem. - NEM! - vágtam rá pár másodperc után és elröhögtem magam. Ő először csak furán nézett rám aztán már ő is nevetett.
- Pedig már kezdtem azt hinni. - Louis. - Na kinyitom az ajtót, de nem szállj ki! - utasított, persze mosolyogva.
- Jól van, nyugi. - vigyorogtam. Kiszállt majd át sétált a kocsi emez oldalára. Miközben jött jobban szemügyre vettem. Hát mit nem mondjak, elég jó popsija van.
- Na gyere, itt fogunk enni aztán elmegyünk valahova. - mondta.
- Oké, és ennek a helynek mi a neve? - kérdeztem.
- Starbucks. - Louis. Bementünk és leültünk a sarokba. Nem egymás mellé ültünk, hanem egymással szembe. Én egy "Különleges ital"-t rendeltem, Louis meg egy sima cappuccino-t rendelt. Míg ki nem hozták beszélgettünk. Kérdezgetett mindenfélét, a gyerekoromról, a suliról, miért költöztünk Londonba. Persze hasonlókról én is megkérdeztem és kérdeztem a bandáról is. Elárulta, hogy Harry-vel titokban néha együtt alszanak, de nem melegek. Csak néha átmennek este egymáshoz dumcsizni és ott alszanak egymásnál. Mondta, hogy Liam-nek barátnője van és neki a neve Danielle Peazer. Mutatott képet amin ők ketten vannak.
- Aranyosak együtt. - állapítottam meg. Louis csak mosolygott egyet és tovább beszéltünk. Idő közben kihozták amiket rendeltünk. Az enyémen volt egy csomó tejszínhab (*-*), a Louis-én is de azon kevesebb. Szép lassan megiszogattuk.
- Mmm, de finom ez a különlegesség. - "nyammogtam". Louis furán nézett rám.
- Mi az, miért nézel így? Van valami az arcomon? - kérdeztem mosolyogva.
- Igen, van. Ott a szád sarkába. - mutatta magán. - Nem, nem ott, hanem a másik oldalon. - magyarázta. - Igen, ott. - nevetett.
- Na most már jó? - :D.
- Igen így már jó. - :). Mindeközben megittuk az üccsiket és épp fizetni akartam mikor Louis megszólalt.
- Nem-nem...én fizetek! - jelentette ki. Gyorsan kifizette mielőtt még ellenkezni tudtam volna. Kimentünk a kévézóból és elindultunk valamerre. Én nem tudtam merre, de Louis igen. Csend volt és én törtem meg.
- Én szerettem volna fizetni. Hisz ez még csak az első randink. - mondtam neki.
- Randi? - elpirultam, nem mertem rá nézni.
- Jaa neem...vagy is nem tudom. - istenem, éreztem, hogy már olyan piros vagyok, mint egy főtt rák. (tudom nem a legjobb hasonlat, de ez jutott eszembe xd)
- Háát felőlem vehetjük randinak is...ha szeretnéd. - most már rá néztem. Ő is elpirult. Ennek nagyon örültem.
- Jó, legyen randi. - jelentettem ki mosolyogva.
- Komolyan? - mosolygott ő is és rám nézett.
- Igen. - mondtam boldogan. Tovább sétáltunk és elértük a London Eye-t.
- Na nee. - ámuldoztam.
- De igen. - vigyorgott rám. Jó hosszú volt a sor, de nem kellett várnunk órákat. Na vajon miért? :D Louis-val bementünk a következő kabinba.
- Kb. 30 percig itt leszünk bent. - mondta.
- Uhh..komolyan? - csodálkoztam.
- Igen. Miért talán baj? - kérdezte.
- Nem, dehogy! - vágtam rá, talán túl gyorsan. - Vagyis izé...
- Nyugi nem értem félre. - mosolygott. Ismét csak beszélgettünk, úgy mindenféléről. Mire "vége lett az útnak" kb. mindent tudtunk egymásról. Visszasétáltunk az autóhoz és hazafelé (vagyis hozzám) vettük az irányt. Louis megint csak kinyitotta nekem az ajtót. Elkísért az ajtóig. Szembe fordultunk egymással. Egymás szemébe néztünk. Percekig csak álltunk és bámultuk egymást. Louis közeledni kezdett felém. Lenéztem a szájára majd vissza a szemébe. Egyre közelebb és közelebb jött. Már csak centik voltak közöttünk. Megcsókolt. Először nem csináltam semmit de aztán viszonoztam. Csókolóztunk pár másodpercig aztán észbe kaptam és elfordítottam a fejemet.
- Louis én... - kezdtem volna magyarázkodni de Louis közbe vágott.
- Ne, ne mondj semmit. Sajnálom, kérlek ne haragudj - mondta szomorúan és rám nézett. - De nem tudtam ellenállni. Mikor tegnap a járdán megbotlottál és elkaptalak csak néztük egymást és én elvesztem a szemeidben. Aztán rájöttem, hogy nem maradhatunk így örökre. És ma mikor felhívtalak ugyebár igent mondtál a randira és miután letettük a telefont szó szerint ugráltam örömömben a fiúk meg csak néztek, hogy ennek meg mi baja van. Először csak ott az utcán a szemeidbe, de ezen a randin már teljesen beléd szerettem. - végig a szemeimbe nézett míg mondta ezeket a csodálatos szavakat.
- Louis én...nem is tudom, mit mondjak. - lesütöttem a szemeimet. Hisz én is hasonlóan éreztem. - Én... - nem tudtam semmi értelmeset kinyögni. Percekig néztük egymást és Louis egyszer csak megfordult és beült a kocsijába. Mire észbe kaptam már elhajtott. Ez nem lehet igaz! Hogy lehetek ilyen hülye? Louis 5 perce vallott NEKEM szerelmet és én semmit nem mondtam neki. Most nyilván azt gondolja, hogy én azt gondolom, hogy "úristen, ez mi volt? mit akar ez?". Pedig ez nem így van. Bementem a házba és felmentem a szobámba. Gyorsan elmentem fürdeni és fogat mosni hisz már fél 9 volt és holnap van az első napom a suliban. Nem illik elkésni. 9-re végeztem mindennel. Befeküdtem az ágyamba. Nem tudtam aludni. Idiótán éreztem magam. Szegény Louis...vajon most mit érezhet? Megvan a száma és felhívhatnám, de nem. Gondolkodás közben elaludtam. Reggel...
- Jól vagy? - kérdezte.
- I-igen. Kö-köszi, hogy e-elkaptál. - dadogtam össze-vissza és szerintem bele pirultam.
- Haha, szívesen. - mondta mosolyogva.
- Amúgy Louis vagyok. - nyújtotta a kezét felém.
- Emma. - fogadtam el jobbját. Olyan ismerős volt nekem, de nem tudom honnan. A neve is, az arca is. Hmm...
- Merre tartasz? Nem tűnsz idevalósinak. - mosolygott.
- Épp haza felé tartok, és tényleg nem idevalósi vagyok. Most költöztem ide a szüleimmel Magyarországról. - válaszoltam.
- Akkor azért ilyen fura az akcentusod. - még mindig mosolygott. Erre a mondatára én is csak mosolyogtam.
- Ha akarod elkísérhetlek, hogy ne kelljen itt bolyonganod. - ajánlotta fel. Én tudtam, hogy van nálam térkép, de ő nem. Csak azért se mondtam meg. Elfogadtam az ajánlatát. Útközben kínos csend volt. Én voltam az aki megtörte.
- Miért kísérsz el? - kérdeztem.
- Talán baj? - kérdezte kissé szomorkásan.
- Nem, dehogy! Csak furcsállom. - mondtam.
- Miért furcsa az ha egy fiú kedveskedik? - Louis.
- Nem azért furcsa. Csak nem is ismersz... - én.
- Ez igaz...de kedvesnek és aranyosnak tűnsz. - mondta azzal az édes mosolyával.
- Köszi. - pirultam el. Megint egy kis csend következett, ezúttal ő törte meg.
- Hány éves vagy?
- 18. Te? - kérdeztem vissza.
- 20. - nevetett.
- Min nevetsz? - kérdeztem értetlenül, de mosolyogtam.
- Nem vagyok neked ismerős? - kérdezte széles mosollyal az arcán. Mint említettem korábban, ismerős volt az arca.
- Állj meg. - utasítottam. Fordulj felém. - utasítottam újra. Jobban megnéztem az arcát. ...URAMATYÁM! Hisz ez Louis, Louis a One Direction-ből.
- Ez nem lehet igaz. - suttogtam. Ezen elmosolyodott. Az a mosoly...ISTENEM!
- Pedig de. - vigyorgott.
- Ha ezt Becca megtudja... - mondtam.
- Ki? - kérdezte értetlenül.
- Senki, senki...de úristen, ez hihetetlen. - álmélkodtam.
- Az elején nagyon furcsálltam, hogy nem ismertél fel. - ismét mosolygott. Hát ez nem igaz. -.-" Megakar ölni? Na mindegy. Ismét megindultunk az otthonom felé. Most már nem törte meg senki a csendet, 2 perc alatt oda értünk.
- Hát itt lakom. - néztem a házra.
- Méretes egy kecó. - bámulta.
- Ömm..igen. - mosolyogtam. - Bejössz? - kérdeztem.
- Ó nem, sajnos próbára kell mennem eredetileg oda indultam. És zavarni sem szeretnék. - magyarázta.
- Értem. Amúgy egyáltalán nem zavarnál. - villantottam a fogaimat. - És köszi, hogy elkísértél. - mondtam vigyorogva.
- Szívesen, máskor is. - kacsintott. - Amúgy...megadnád a számod? - kérdezte bátortalanul.
- Oké, de minek?
- Ha esetleg szükségem lenne rád. - nem nagyon értettem mire céloz ezzel, de annyiban hagytam és megadtam neki. Bementem a házba, lepakoltam a kaját és felmentem a szobámba. Elkezdtem gondolkodni Louis-n, hogy mégis minek kellhet neki a számom. Nem jutottam semmire, ezért felmentem facebook-ra és szerencsémre fent volt Wolfy. Ráírtam.
- szia csajszi :DD mi van veled?
- héééj sziaaa :D úgy hiányzol! :( :))
- te is nekem nagyon :'(( :DD na de most nem szomorkodjunk, hírem van :DD
- ó igen? na lökjed :D
És elmondtam neki mindent, pontosan ugyanúgy, ahogy az volt.
- úristeeeen *-* de nagy mázlista vagy *o* engem sose érne ekkora szerencse :( :// pláne itthon :(
- nyugi majd ha legközelebb találkozok vele, kérek neked autogramot ;) és közös képet is :D
- jó oké :* de ha te vagy a képen vele akkor az úgy nekem nem ér semmit oO :D
- igaz...akkor majd oda photosop-pollak xddd
- xdd hát te hülye vagy :DD
Még elbeszélgettünk pár órát aztán elmentünk aludni. Én előbb még letusoltam és fogat mostam. Egy pizsamát elő kotortam a bőrönd legaljáról, felvettem és befeküdtem az új ágyikómba. Nem volt olyan kényelmes, mint az otthoni, mert ez valamivel keményebb volt, ezért aludni sem tudtam annyira. Ismét elkezdtem Louis-n gondolkodni. Vajon felfog hívni? Mikor? Hogy értette azt, hogy "Ha esetleg szükségem lenne rád."? Vajon teszek neki? Nem, az képtelenség....bár...Nem Em, ezt verd ki a fejedből! Túl szép is lenne. Kis idő után "álomba gondolkodtam magam". Másnap 10-kor keltem. Felvettem a köntösömet és leballagtam. Már mikor kinyitottam a szobaajtómat akkor éreztem a finom omlett illatát. Lefelé nem is mentem, hanem inkább szálltam, mint a mesékben (xD). Jóízűen megreggeliztem, aztán anyuval kezdtem el beszélni.
- Anyu amúgy én hova fogok járni suliba? - kezdtem a párbeszédet én.
- Apáddal kerestünk egy sportiskolát és oda beírattunk. Mivel jók a tanulmányi eredményeid és sportban és kitűnő vagy nem kellett felvételizned. - mondta. Na igen...pont ahogy Wolfy megjósolta.
- Ó igen? Hát ez tök szuper. És mikor lesz az első napom az új suliban? - kérdeztem.
- Holnapután. - mondta anyu. - Úgyhogy jobb, ha elkezdesz pakolni és berendezkedni a szobádban.
- Már megyek is. - mondtam mosolyogva és adtam egy puszit az arcára. Felmentem és magamra csuktam az ajtót. Nem is olyan rossz itt. Azaz egy dolog a rossz, hogy nincs itt Becca. Ha ő itt lenne minden tökéletes lenne. Biztos nem lesz olyan szörnyű az a suli...hiszen sportsuli. Biztos tele van jó pasikkal. Jaaj ne...Em ne kezd megint! Ismét vitatkoztam magammal. Nem akarok pasit...MÉG.
***
Végül tök jól berendeztem a szobámat és minden ruhámnak lett helye. Kész csoda :D. Már elmúlt 1 óra...nem is ettem semmit a reggeli óta. Lementem szólni anyának, hogy dobjon össze valamit.
- Jó, de akkor mond meg mit! - utasított.
- Hmm...mondjuk...spagettit. - vigyorogtam.
- Valahogy éreztem, hogy ezt fogod mondani. - vigyorgott ő is. Vajon honnan tudta? Lehet onnan, hogy ez a 3. kedvenc kajám a pizza és az omlett után. Háromnegyed óra elteltével elkészült az ebéd. 2 tányérral is ettem belőle. Elmostam a tányéromat, felmentem a szobámba és unatkoztam. Nem tudtam mit csinálni. Barátaim itt nincsenek. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom. Ránéztem a kijelzőre és egy ismeretlen számot mutatott. Felvettem.
- Haló? - szóltam bele.
- Szia Emma. - köszönt a vonal másik végéről egy ismerős hang.
- Óh, szia Louis. - mosolyogtam. Nagyon örültem, hogy felhívott.
- Mi újság? - kérdezte.
- Semmi, unatkozok. Na és veled történt valami érdekes? Milyen volt tegnap a próba? - én.
- Semmi érdekes nem történt velem és a próba is jól ment. Amúgy arra gondoltam, nem lenne-e kedved eljönni valahová, ma nem lesz próba? - kérdezte bátortalanul. Egy kis időre elhallgattam, mert nem tudtam felfogni a szavait. Hogy én? Louis Tomlinson-nal elmenjek valahova? Pont én? Ó..hát ez hihetetlen!
- De, jó oké, benne vagyok! - hadartam és fülig ért a szám.
- Jól van. Mikorra menjek eléd? - kérdezte. És még elém is jön? Ohh hát ez a kedvesség határtalan.
- Hát most van 2 óra akkor gyere ide 3-ra! - adtam ki a "parancsot".
- Rendben, akkor majd 3-kor, szia. - éreztem a hangján, hogy mosolyog.
- Sziaa! - én is mosolyogtam. Azzal letettük a telefont. Annyira boldog vagyok. Úristen...mit vegyek fel? Gyorsan elmentem és megfürödtem, hajat mostam. A szobámba érve elkezdtem valami jó ruha után kutatni. Ránéztem az órámra, már 2.40 volt és még mindig nincs mit fel vennem.
- Anyuuuu!! - kiabáltam.
- Mondjaaad! - jött a válasz.
- Gyere feel! - utasítottam. Erre nem mondott semmit, már jött is felfelé.
- Mi baj? - jött be a szobámba.
- Hát..amikor jöttem haza a boltból, találkoztam valakivel és elkezdünk beszélget és ő haza kísért. - hadartam el.
- Fiú? - mosolygott.
- Igen. - éreztem hogy elpirulok.
- És miben kéne, hogy segítsek? - anya.
- Háát...2-kor felhívott, hogy lenne-e kedvem elmenni vele valahová és igent mondtam és azt mondtam, hogy jöjjön ide 3-ra. És már 2.45 van és nincs egy rongyom sem. - magyaráztam problémámat.
- Annyi ruhád van, még sincs egy se? - kérdezte értetlenül.
- Pontosan. - helyeseltem.
- Dee, biztos vagyok benne, hogy van valami. - kezdett el kutatni a szekrényemben. Elém rakta a fekete farmergatyám, a lengős félhosszú "WELCOME TO LOVELAND" feliratú fölsőmet, a fekete kötött kámzsa sálamat és a fekete-fehér Converse tornacipőmet. Amolyan hétköznapi volt, mégis tetszett.
- Köszi anyu, Imádlak!! - nyomtam puszit az arcára. Ekkor már 2.50 volt. Gyorsan felöltöztem és fogat mostam, mert elfelejtettem, hogy mostam-e már (xd). 2.57. Ha nagyon pontos akkor 3 perc és itt lesz - gondoltam magamban. *3 perc múlva* Pontosabb mint hittem...csengettek. Én nyitottam ajtót.
- Szia. - köszönt. - Húú, de jól nézel ki. - dicsért meg és mosolygott...már megint...ohh ISTENEM.
- Szia, köszi. - azt hiszem elpirultam. - De azért te sem panaszkodhatsz. - Louis mögé néztem és láttam, hogy kocsival jött.
- Köszi. - mosolygott. - Mehetünk? - kérdezte.
- Persze. Sziasztok, majd jövök. - köszöntem el.
- Szia. - hallottam még anyuékat. Becsuktam az ajtót és beültünk Louis kocsijába.
- Hova megyünk? - kíváncsiskodtam.
- Majd megtudod. - nevetett. De édesen nevet *-* ...hát ez nem igaz! Az út további része csendben telt. Mikor megérkeztünk egy kávézóhoz kiakartam szállni, de Louis bezárta az ajtót. Kérdően néztem rá.
- Nyugi nem akarlak elrabolni. Csak szeretném neked kinyitni az ajtót, ezért zártam be. - magyarázta nevetve.
- Ja jó...pedig már kezdtem azt hinni. - vettem én is.
- Kinézed belőlem? - nézett rám ártatlanul, legörbített ajakkal.
- Háát most, hogy mondod.... - direkt időztem. - NEM! - vágtam rá pár másodperc után és elröhögtem magam. Ő először csak furán nézett rám aztán már ő is nevetett.
- Pedig már kezdtem azt hinni. - Louis. - Na kinyitom az ajtót, de nem szállj ki! - utasított, persze mosolyogva.
- Jól van, nyugi. - vigyorogtam. Kiszállt majd át sétált a kocsi emez oldalára. Miközben jött jobban szemügyre vettem. Hát mit nem mondjak, elég jó popsija van.
- Na gyere, itt fogunk enni aztán elmegyünk valahova. - mondta.
- Oké, és ennek a helynek mi a neve? - kérdeztem.
- Starbucks. - Louis. Bementünk és leültünk a sarokba. Nem egymás mellé ültünk, hanem egymással szembe. Én egy "Különleges ital"-t rendeltem, Louis meg egy sima cappuccino-t rendelt. Míg ki nem hozták beszélgettünk. Kérdezgetett mindenfélét, a gyerekoromról, a suliról, miért költöztünk Londonba. Persze hasonlókról én is megkérdeztem és kérdeztem a bandáról is. Elárulta, hogy Harry-vel titokban néha együtt alszanak, de nem melegek. Csak néha átmennek este egymáshoz dumcsizni és ott alszanak egymásnál. Mondta, hogy Liam-nek barátnője van és neki a neve Danielle Peazer. Mutatott képet amin ők ketten vannak.
- Aranyosak együtt. - állapítottam meg. Louis csak mosolygott egyet és tovább beszéltünk. Idő közben kihozták amiket rendeltünk. Az enyémen volt egy csomó tejszínhab (*-*), a Louis-én is de azon kevesebb. Szép lassan megiszogattuk.
- Mmm, de finom ez a különlegesség. - "nyammogtam". Louis furán nézett rám.
- Mi az, miért nézel így? Van valami az arcomon? - kérdeztem mosolyogva.
- Igen, van. Ott a szád sarkába. - mutatta magán. - Nem, nem ott, hanem a másik oldalon. - magyarázta. - Igen, ott. - nevetett.
- Na most már jó? - :D.
- Igen így már jó. - :). Mindeközben megittuk az üccsiket és épp fizetni akartam mikor Louis megszólalt.
- Nem-nem...én fizetek! - jelentette ki. Gyorsan kifizette mielőtt még ellenkezni tudtam volna. Kimentünk a kévézóból és elindultunk valamerre. Én nem tudtam merre, de Louis igen. Csend volt és én törtem meg.
- Én szerettem volna fizetni. Hisz ez még csak az első randink. - mondtam neki.
- Randi? - elpirultam, nem mertem rá nézni.
- Jaa neem...vagy is nem tudom. - istenem, éreztem, hogy már olyan piros vagyok, mint egy főtt rák. (tudom nem a legjobb hasonlat, de ez jutott eszembe xd)
- Háát felőlem vehetjük randinak is...ha szeretnéd. - most már rá néztem. Ő is elpirult. Ennek nagyon örültem.
- Jó, legyen randi. - jelentettem ki mosolyogva.
- Komolyan? - mosolygott ő is és rám nézett.
- Igen. - mondtam boldogan. Tovább sétáltunk és elértük a London Eye-t.
- Na nee. - ámuldoztam.
- De igen. - vigyorgott rám. Jó hosszú volt a sor, de nem kellett várnunk órákat. Na vajon miért? :D Louis-val bementünk a következő kabinba.
- Kb. 30 percig itt leszünk bent. - mondta.
- Uhh..komolyan? - csodálkoztam.
- Igen. Miért talán baj? - kérdezte.
- Nem, dehogy! - vágtam rá, talán túl gyorsan. - Vagyis izé...
- Nyugi nem értem félre. - mosolygott. Ismét csak beszélgettünk, úgy mindenféléről. Mire "vége lett az útnak" kb. mindent tudtunk egymásról. Visszasétáltunk az autóhoz és hazafelé (vagyis hozzám) vettük az irányt. Louis megint csak kinyitotta nekem az ajtót. Elkísért az ajtóig. Szembe fordultunk egymással. Egymás szemébe néztünk. Percekig csak álltunk és bámultuk egymást. Louis közeledni kezdett felém. Lenéztem a szájára majd vissza a szemébe. Egyre közelebb és közelebb jött. Már csak centik voltak közöttünk. Megcsókolt. Először nem csináltam semmit de aztán viszonoztam. Csókolóztunk pár másodpercig aztán észbe kaptam és elfordítottam a fejemet.
- Louis én... - kezdtem volna magyarázkodni de Louis közbe vágott.
- Ne, ne mondj semmit. Sajnálom, kérlek ne haragudj - mondta szomorúan és rám nézett. - De nem tudtam ellenállni. Mikor tegnap a járdán megbotlottál és elkaptalak csak néztük egymást és én elvesztem a szemeidben. Aztán rájöttem, hogy nem maradhatunk így örökre. És ma mikor felhívtalak ugyebár igent mondtál a randira és miután letettük a telefont szó szerint ugráltam örömömben a fiúk meg csak néztek, hogy ennek meg mi baja van. Először csak ott az utcán a szemeidbe, de ezen a randin már teljesen beléd szerettem. - végig a szemeimbe nézett míg mondta ezeket a csodálatos szavakat.
- Louis én...nem is tudom, mit mondjak. - lesütöttem a szemeimet. Hisz én is hasonlóan éreztem. - Én... - nem tudtam semmi értelmeset kinyögni. Percekig néztük egymást és Louis egyszer csak megfordult és beült a kocsijába. Mire észbe kaptam már elhajtott. Ez nem lehet igaz! Hogy lehetek ilyen hülye? Louis 5 perce vallott NEKEM szerelmet és én semmit nem mondtam neki. Most nyilván azt gondolja, hogy én azt gondolom, hogy "úristen, ez mi volt? mit akar ez?". Pedig ez nem így van. Bementem a házba és felmentem a szobámba. Gyorsan elmentem fürdeni és fogat mosni hisz már fél 9 volt és holnap van az első napom a suliban. Nem illik elkésni. 9-re végeztem mindennel. Befeküdtem az ágyamba. Nem tudtam aludni. Idiótán éreztem magam. Szegény Louis...vajon most mit érezhet? Megvan a száma és felhívhatnám, de nem. Gondolkodás közben elaludtam. Reggel...
